Kiszézés
Végre, hosszabb idő után újabb fotók készülhettek.
Nagyon szeles időben mentünk le a Duna partra, hogy a csoportok kiszebabáival együtt a téltől is elköszönjünk. A nagy szép ellenére vidám hangulatban telt az úsztatás és a hazafelé vezető út.
2013
Ez kész! Pénz!
Év elején kitaláltunk, hogy idén nem szalasztjuk el a K&H bank pályázatát gyermekeknek. Amikor megjelentek a feladatok, kértünk filmet és lehetőséget a helyi bankfiók látogatására.
Az iskolai filmnézés elég nehézkes volt, de az egyik napközis tanító néni lehetővé tette, hogy csoporttermében megnézhettük a videó 1-1 részét. Aztán kiosztottam a másolatokat, amit otthon lehetett nyugodt körülmények között nézni.
Hétvégeket, szüneti napot használtunk fel a készülődésre. Itt nagyon sok köszönet a családoknak, akik lehetővé tették, hogy nálam összejöjjünk, és gyúrjuk a feladatokat. Úgy gondolom, megérte.
Az eső forduló feladatait be kellett küldeni, ami egyben a versenyre való jelentkezés is volt. Az eredményig eltelt napok nagyon nehezek voltak, hiszen nem tudtuk, milyenre sikerültek a megoldásaink.
Aztán megérkezett az E-mail! :))
A kérdéseket oda és vissza átnéztük, szinte álmunkban is tudtuk a válaszokat. Így indultunk neki március 20-án. Az időjárás is megérezte, hogy ez a jeles nap nagyon fontos számunkra, és végig sütött, jó időt biztosítva nekünk.
A kérdéseket oda és vissza átnéztük, szinte álmunkban is tudtuk a válaszokat. Így indultunk neki március 20-án. Az időjárás is megérezte, hogy ez a jeles nap nagyon fontos számunkra, és végig sütött, jó időt biztosítva nekünk.
Amikor a második helyezettet említették, szinte kiugrottunk a bőrünkből. Olyan hihetetlen az egész, hogy a 696 versenyre (területi csoport) jelentkezőből, a középdöntőbe bejutott 5 csapatból mi kerültünk ki győztesen!
Lányok, fiúk! Büszle vagyok rátok!
Március 22-e A víz világnapja


